Mivel fontos számomra a kultúra, a hagyományápolás, az örökségek megmentése és továbbadása, a gyökereinkhez való kötődés, a nemzeti öntudat, no és mindemellett szociálisan érzékeny embernek tartom magam, így fantasztikusnak vélem, hogy nekem is lehet egy fogadott csángó keresztgyermekem, akinek én fizetem egész éves magyar oktatását, illetve egyéb módon is igyekszem támogatni őt és családját. Mára ez messze több lett, mint külső segítség, mindez barátsággá érett, én pedig azóta a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület tagja lettem. Ezzel a cikkel, melyet az első látogatásom után jelentetett meg több újság is, kezdtem el hírét vinni mindezen csodának.


www.keresztszulok.hu

Szentendréről Csángóföldre

2012. augusztus első napjaiban egy kis csapat nagy útra vállalkozott, és elindult Székelyföldön keresztül Csángóföldre. Hogy milyen tartalmas, varázslatos és leírhatatlan volt az út, az akkor derül csak ki igazán, mikor papírra kívánja vetni az ember. Kellár F. János Immánuel vagyok a három szentendrei egyike, aki részt vett a kalandban, és aki nagy kihívás elé néz, mikor megpróbálja elmesélni néhány karakterben, e könyvnyi terjedelmet kívánó utat.

A szentendrei különítmény A csapatot Miskolczi Endre András vezette, akinek személyében egy fantasztikus embert ismerhettünk meg. A tizenhárom főből hárman voltunk Szentendréről, Jolanda Willemse, Krizbainé Szabó Éva és jómagam.
Mi képviseltük az anyaországot, Szentendrét és kicsit saját emberi énünket is, mikor fogadott keresztgyermekeinkhez indultunk el. Lehetőség van ugyanis egy alapítványon keresztül keresztszülőséget vállalni csángó gyerekek felett.

Messze-messze él egy magyar nyelven beszélő, még szinte archaikus közösség, aki sohasem kellett Romániának, és akiket talán volt, hogy mi is elfelejtettünk.

Mindhármunknak van fogadott kisgyermeke, és fizetve egész éves tanulmányaikat, szembe megyünk az asszimilációval, még ha tudjuk is, meglehet, csak lelkeket menthetünk meg a szélmalomharcban. Ám e lelkek nemcsak kultúránkat képviselik, itt nem csak nyelvi és hagyománybeli örökségről van szó. Olyan gyerekek ők, akiknek ez szociális mentsvár is. Itt, a hatalmas szegénységből kievickélni nem képes Csángóföldön. A kötelező román órák után magyar házakban történik az oktatás, ahol magyarul tanulnak írni, olvasni, énekelni, szavalni stb. Tán az egyetlen hely ez számukra, ahol még igazán gyerekek lehetnek, hisz a román iskolákban hányatott a sorsuk, otthon pedig rettentő sok a munka a ház körül és a földeken egyaránt. Jolanda Willemse és a nagy találkozás

Két író a Gyimesben Gyimesfelsőlok felől érkeztünk meg „Patakországba” Deáky Andráshoz, aki forró levessel várt és lelki útravalóval engedett tovább bennünket az ezeréves határhoz, ahonnan Csángóföld szívébe utaztunk. Pusztinán volt a mindennapos szállásunk, innen jártuk be a vidéket, Diószént, Klézsét, Lészpedet, Somoskát és így tovább. Esténként varázslatos műsorokkal kedveskedtek a helyiek, mi pedig éjjelente újra felfedeztük a csillagokat. Régi csángó házaknál laktunk, reggelire igazi tej, friss sajt, valódi tej föle és vegyszermentes zöldség várt az asztalon. Bevallom, egy városinak már ez önmagában nagy élmény még akkor is, hogyha nagyszüleimnél annak idején ezt én is átélhettem. Jó volt picit számítógép és televízió nélkül élni, őszinte mosolyt kapni és megpróbálkozni hasonlóan őszintét adni is. Csokoládét és íróeszközt tonna szám osztottunk szét, de az élmények, a rezdülések, a pillanatok semmivel sem mérhetőek!
Az egyik legmeghatóbb momentum az volt, amikor a keresztgyermekek találkozhattak a keresztszüleikkel. Az én kis keresztlányom is szavalt, és büszkén mutatta szép eredményének oklevelét.
Azt hiszem az élet értelme sok apró részletből áll, és mi egy pirinyó darabkájára ott, akkor ráleltünk.
Bár mindez jelképes, messze több mintsem jelkép!
Kellár F. János Immánuel és Csángó keresztlánya
Hogy milyen mértékű a szegénység és a kiszolgáltatottság Földünk ezen pontján, azt most nem kívánom részletezni, de annyi bizonyos, hogy egész életszemléletét kissé átértékeli az, aki eltölt némi időt errefelé. Természetesen a keresztszülők nem „csak” az éves támogatással, hanem egyéb alkalmakkor is segítik a gyerekeket, nem beszélve Jolanda egyéni táborairól ahova azon ifjoncokat viszi el, (önköltségen!) akiknek még nincs támogatójuk. Rendkívül büszke vagyok már csak arra is, hogy Jolandával egy cikkben szerepelhetek. Azt hiszem, ha segítségről, önzetlenségről, karitatív szemléletről beszélünk, én benne megtaláltam példaképemet.
Csángó gyerekek a Lészpedi iskolában Számos iskolát és tanárt meglátogattunk, és sok helyen engedtük erősen megszorítani kezünket, s szorítottunk vissza derék módon mi is, érezvén a közös szellemiséget.
Szentendre több szempontból kiemelkedő, hisz itt többen vállaltak anyagi és cselekvésbeli segítséget a csángók felé, volt már segélykoncert, és a jövőben is szervezünk hasonlót.

Fontos továbbá az, hogy minderről hírt adjunk, hogy mindezt elmeséljük. Eljuttatni embertől-emberig, mert mint oly sok nemes ügynél az egyénben rejlik az erő, egy ember is számít, legyen az támogató vagy éppen támogatott!
Több ezer kilométert utazva - a nyaralás helyett ezt megjárva - újra Szentendréről írok s közhírré tétetem: Vannak ott még magyarok, kik nem adták fel, s habár csak pislákol a remény fénye, de még nem aludt ki!

Rakjunk a tűzre barátaim!

- Kellár F. János Immánuel -

Kellár F. János Immánuel © Minden jog fenntartva! © eL Geri 2010-2015